2008.06.06-12. Kelemen-havasok (Erdély)

Útvonal: Orotva – Közrez-nyaka – Borszék – Kránga-tető – Rekettyés-tető – Gura Haitii – Dornavátra – Borgói-hágó – Piatra-Fantanele – Kolibica víztározó – Kofa mezeje – Felsőbudak – Monosfalu – Galonya – Palotailva
Kerékpárral: 156km út 1403m szint, 137km terep 3914m szint, 6db hágó, autóval: 1702 km

2008.06. 06.
Utazás: autóval - Altóval 3-an Szentirmai János, Eperjesi József, Orbán Jutka oda-vissza 1700 km Budapesti kitéréssel
Indulás reggel ¾ 5, érkezés Orotvára kb. ½ 10 ottani idő szerint, igaz még világosban.
Alajos bácsi már várt minket, mert odaszóltunk még amint elhagytuk Kolozsvárt és az utat tudtuk figyelni. Józsi vezetett. Esős időszaknak ígérkezett, nagy merészségnek tűnt Medárd körül túrát szervezni, de mint kiderült félelmeink vagy inkább félelmeim – mert Józsi mindig optimista – alaptalanok voltak. Pedig arrafelé nagy felhők kísérték utunkat, húztuk magunkkal az esőt. Szekszárd előtt volt egy kis kitisztulás, aztán eső, a Királyhágói fotó is esőben készült. Kolozsváron szemerkélt, de mire elértük a Mezőség szélét, láss csodát: kisütött a Nap. A nagy Kolozsvári forgalom-káosz után felüdülés volt a Mezőség. Nem csak ezért volt szép a Mezőség. Minket Józsival megfogott a hangulata.
Tar Károly MOST MIÉRT A MEZŐSÉGET? (Szerelmes földrajz) c. írásában így ír:
„Azt mondják a kutatók, a Mezőség egyhangú vidék. Itt nincsenek fenyővel díszített sziklák, beláthatatlan erdőrengetegek, széles gabonaföldek, sem nagyobb települések, gyárak, turisztikai érdekességek. Csak többnyire csupasz dombhátak, lapos völgyek, lápok és tavak. Ezek között kanyarog az aszfaltos út, és a táncházakból ismert, fájdalmas sóhajtáshoz hasonló nóta: „Úgy elmennék, ha mehetnék, / Ha szabad madár lehetnék. / Szabad madár nem lehetek, / Rózsám hozzád nem mehetek aj-la-la-la.”
Átmentünk Pusztakamaráson is, Sütő András szülőfaluján, és már több volt a kék, mint a szürke. Szászrégen ellőttig az út is jó minőségű volt.
A Maros völgyi úton nagy gödröket kerülgetve, estére megérkeztünk Orotvára. Itt fogadot minket Puskás Alajos bácsi és Csilla menye, a két fiúcskával. Ittuk Alajos bácsi piros pálinkáját és Erzsi néni főztjét ettük, aludtunk a Csilláék ágyában, szóval igazi vendégszeretettel voltak irántunk.

2008. 06. 07.
Reggeli (ízes paradicsom, lágy sajt, jóízű szalonna) után felpakoltunk a biciklikre és irány a Közrez-nyaka hágó (1259m).
Lenn a faluban még virága teljében volt kedvenc virágom, az orgona. Néhány óra tekerés és tolás után felérve fényképezkedtünk és köszöntöttük a már ismert hágót, ahonnan lelátni Borszékig és körbe a közeli zöld hegyektől a kéken át a messzi szürkékig. Az elgondolás jó volt, hogy nem ereszkedünk le a szekérúton az ásványvizes faluba, hanem a piros turistajelzésen megyünk közvetlenül a következő hágóig. Így csak néhány 10 m-t kellet volna másznunk kb. 300 helyett. Az elsőre bíztató út aztán a Maros völgye felé vette az irányt, a jelzés elhagyott minket. Visszatérve megtaláltuk ugyan a jelzést, de már csak ösvényben folytatódott, amely nem volt biztató. Tehát vissza a hágó, le Borszék (sörözés) majd irány a Kránga-tető (1102m) a
Maroshévíz felé vezető úton. Jó kis gurulás után elhagytuk az aszfaltot, majd nemsokára jó kis táborhelyet találtunk egy erdészház melletti bekerített teniszpálya melletti füves réten, vízvételi lehetőséggel, 2 kis kutyával, akiket Józsi hamar és véglegesen elkergetett.


2008. 06. 08.
Nehéz, de szép nap. Átkeltünk a Kelemen-Havasokon a Rekettyés tetőn keresztül. Kb. 800 m-ről küzdöttük fel magunkat majdnem 2000-ig. Kezdetben csak kicsit emelkedett a jó minőségű murvás szekérút. Poiana Izvor után aztán meredekebb lett és kövesebb. Az első 100 m szintkülönbségeken még biciklin voltunk, aztán csak mellette. 100 m szintkülönbségenként tartottunk pihenőt. A nehézséget feledtette a „díszlet”: fodros, rohanó patak, üde zöld páfránykolóniákkal, sok kéknefelejcs, piros árvacsalán, gólyahír, sötét fenyők. A vége felé kitágult a táj, olyan felértünk érzésünk volt, megláttuk a hófoltokat a gyalogfenyők között. A Iezer-tónál Jani sérülten (bal térdhajlata fölött begyulladt egy izomkötege) őrizte a bicikliket, amíg mi elmentünk a tengerszemig. Utána még kb.300 m felfele Józsi gumipókos vontatásával. Közben lilán virágzó áfonyabokrokat láttunk és messziről a csupasz kénbányát és a Pietroszt. Már jól bent jártunk a délutánban amire a legmagasabb pontot elértük: Rekettyés-tetői meteorológiai állomás alatt. Innen gurultunk a túl köves úton, hófolton át, majd keresztül az elhagyott kénbányán. Benéztünk a félelmetes bányagödörbe és elértük a szellemvárost. A bánya 1996-ban bezárt, tudtuk meg az egy szem őrtől, aki egyedül lakik itt fent egy kutyával. A bánya miatt épült kisebb város, ahol emeletes tömbházak is vannak melyek üresen állnak. A legközelebbi faluig, Gura Haitiig gurulva jól fogott a kesztyű. Itt találtunk egy panziót, teljes kényelem, fürdés meleg vízben, meleg vacsora, alvás ágyban.
Nekünk tényleg felért Haitival. J

2008. 06. 09.
Reggel variációkat kerestünk, hogy Jani sérülten hogy juthatna vissza Orotvára. Dorna-Vátrán akartuk vonatra tenni, de túl bonyolultnak nézett ki a 2 átszállás, éjjeli érkezés Gyergyószentmiklósra. Jött továbbhősiesen a Borgói-hágón túl, Marosborgóig. Annyi változtattunk, hogy Poiana Stampei után nem tértünk le terepen Kisdorma felé, hanem hullámvasutaztunk a Borgói-hágóig (1200m), az éppen csak elkészült főúton, amely a hágó ellőttig volt kész. Aztán szemerkélő esőben megnéztük a Piatra Fantanele-i Dracula-Kastély szállodát, ami cseppet sem hatott ijesztőnek, inkább szépen helyrehozottnak, gondozottnak. A kukák is szépen le voltak festve, vérfagyasztó fekete-pirosra. J Lefele az út olyan volt, mint egy nagy építőtelep, néhol géppark őrző kutyákkal. Estére egy faluvégi háznál, egy egyszerű családnál sátraztunk Marosborgón, a füvet is lekaszálták nekünk.

2008. 06. 10.
Reggel búcsút vettünk Janitól, mert semmiképp nem tudott velünk jönni a Kelemen havasokon keresztül, szekér, majd turista-úton. Érezte, hogy nem szabad többet erőltetnie a lábát.
Kettesben feltekertünk a 883 m magas Balázs-hágóra, majd leereszkedve megláttuk a Kolibicai víztározót. Körülötte sok új nyaraló. A kocsmában söröztünk és a kedvünkért mellette kinyitott kisboltban bevásároltunk, és kedélyesen elbeszélgettünk a helyiekkel. Útbaigazítottak, nem csodálkoztak, hogy a hegyen keresztül akarunk átkelni a Maros völgyébe. Útközben meghúztuk magunkat egy elhagyott és széthulló félben levő erdészházban, mert erősen esett az eső. Aztán az úton lefolyó esővizet kerülgetve a kibújó Nap alatt folytattuk felfelé az utunkat a Kofa-tető (1590m) felé. Fent erősen dörgött ismét, és már kezdtem volna a villámoktól félni, mikor belementünk egy juhnyájba, és persze jöttek a kutyák is. Két bicikli közötti stratégiai pozícióban felvettük én a védekező, Józsi a támadóállást, de előbb még fényképezte a vicsorgó-ugató kutyákat. A tisztás szélén kerestük a folytatni kívánt utat, és kiválasztottuk a legbiztatóbbnak tűnőt, mert jelzés nem volt egy sem és tájolónk sem volt. Így mentünk el nem jó irányba (nyugatra), Maros völgye és Isten széke helyett Felsőbudak felé. Fél nap veszteség. Este volt már mire a nagyon köves úton leértünk Felsőbudakra. Józsi defekt javítását sokan nézték. Közben megkínáltak kávéval és sátorhely is akadt, egy kedves család felajánlotta a kertjét. Még vizet is melegítettek nekünk a „fürdőszobához”.

2008. 06. 11.
Reggel láncolajozás után az első faluba beérve jöttünk rá, hogy nem jó felé megyünk. Hamarabb is észbe kaphattunk volna, mert az mindig gyanús, hogyha hátszéllel lejtőn gurulunk: biztosan nem jó felé megyünk. Így a Beszterce felé vezető aszfalt helyett maradt megint a köves út. Errefele az a szokás, hogy több kamionplatónyi követ kiborítanak az útra, hogy ne ragadjanak az autók a sárba. Viszont biciklizni nem kellemes rajtuk. Csendes, elmaradott kis román falvakon mentünk keresztül. A Kelemen-hát lankáin sokan dolgoztak a kánikulában. Délutánra kiértünk végre az aszfaltra, a Maros-völgyébe, csak egy kicsit nyugatabbra, mint terveztük és fél nappal később.
Már reggel üzentünk Janinak, aki már egy napja Orotván nyaralt, hogy 17.00 órakor jöjjön velünk szembe autóval, mert aznap estére vissza szerettünk volna érni, és az majd 100 km lett volna. Janit biciklistől, csomagokkal felvette egy kisteherautó majd egy busz - ahogy mesélte - még csak nem is egy megállóban, hanem stoppolt a város szélén. Dédán, Galonyán keresztül eljutottunk Palotailváig, ahol esni kezdett nagyon és kitartóan az eső. Itt vártuk be a segítséget. Ezzel vége lett a túrának, amelyen Józsi számításai szerint 293 km-t tekertünk 5317 m szintkülönbséggel.

Túravezető, fotó: Eperjesi József
Lejegyezte: Orbán Jutka

.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése