2009.06.26-28. Dél-Zala, Zalaegerszeg, Őrség, Kemeneshát

Június 27-én tanfolyami találkozóm volt Zalaegerszegen. A találkozó szervezésekor már eldöntöttem, hogy kerékpártúra keretébe foglalom az egészet. 11 évvel ezelőtt klubtúránk volt Dél-Zalában. Ekkor egyik pihenőnk Kistolmácson volt. Itt fedeztem fel, hogy a tó végétől kisvasút indul (végződik). Azóta vágytam rá, hogy végig utazzak rajta. Most eljött az ideje.

1. nap: Péntek reggel elutaztam Murakeresztúrig. Onnan kerékpárral mentem Molnári – Tótszerdahely – Letenyén keresztül Kistolmácsra (25km). Éppen vonatindulásra értem oda. Ez a kisvasút 109km-es hálózattal rendelkezik melyen 32km-ren van személyforgalom. Egyébként az egész hálózaton intenzív a teherforgalom (évi 40 – 50 ezer tonna). Az útvonal leírhatatlan szépségű, és a képek is csak töredékét adják vissza a látványnak. A vonat végállomása Lenti volt, ahol egy kis erdészeti múzeum is van. Az út során sok vasút-érdekességi megoldással is találkoztam. Innen az utam Páka határában lévő bunkerokhoz vezetett. Ezek részei voltak a magyar maginot vonalnak, melyet az 50-es években építettek a Jugoszláv határ mentén. Az idő rosszabbra fordulása miatt csak kettőt tudtam felkutatni. Pákára érve hatalmas esőzés kezdődött mely két és fél órára egy buszmegállóba kényszerített. Mivel javulás nem volt várható Csömödérről vonattal mentem Zalaegerszegre. Az eső intenzitását szemléltetik a Csödéren átfolyó patak képei.

2.nap: Szombaton, a találkozó napján meglátogattuk a Göcseji Múzeumot és a mellette lévő Magyar Olajipari Múzeumot. Majd városnézés következett.

3. nap: Vasárnap reggel időben 7.00-kor indultam az alábbi útvonalon: Zalaegerszeg – Bagod – Zalaszentgyörgy – Zalacséb – Zalalövő – Pankasz – Őriszentpéter – Szalafő – Farkasfa – Máriaújfalu (Szentgotthárd) – Rátót – Nádasd – Vasvár (118km.) Az útvonal első része Hodosi vasútvonal átépítése során felszabadult régi nyomvonalon épült kerékpárúton haladt. Az igényesen elkészített kerékpárút Bagodtól Zalalövőig tartott. Zalaszentgyörgyön pedig sátorozásra alkalmas pihenőhely is ki lett alakítva. Őriszentpéter előtt szitáló esőzés kezdődött, ami Vasvárig hol elállt, hol előjött így a fényképező a csomag belsejébe lett rejtve. Így nem készültek képek az Őriszentpéteri nagy kirakódó vásárról, és az Őrség egyéb szépségeiről. Riasztó látvány volt a megáradt Rába amely2 éve ott jártunkkor térdig ért. Vasvárról vonattal jöttem haza.
Lejegyezte: Eperjesi József



Képek:
Dél-Zala: itt.
Zalaegerszeg: itt.
Őrség-Kemeneshát: itt.

Fotó: Eperjesi József
.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése