2009.07.04. Tolnai hegyhát, Völgység, Baranyai-hegyhát

Útvonal: Dombóvár – Mágocs – Nagyhajmás – Lengyel-Annafürdő (vadaspark, kilátó, pihenőtó, stb.) – Lengyel – Szárász – Egyházaskozár – Bikal – Mágocs – Kisvaszar – Mecsekjánosi – Komló – Bétaakna – Árpádtető – Pécs A túra során megtettünk 112km-t és 1307m szintet.

Szombaton reggel a fürdővonatnál, szokottnál kevesebben, öten jöttünk össze. Új túratársat is köszönthettünk körünkben B. Misit Olaszból.
Dombóvár alsón a vonatról leszállva megnéztük a Szigeterdői őrtornyot és a Kossuth szoborcsoportot, Majd fél dombóvárt átkarikázva Mágocs irányába vettük utunkat. A halastavak után keresett mobilon Vné. Zsuzsa. Jelezte, hogy lekéste a vonatot és jön velünk szembe. Utunkat folytattuk a dimbes-dombos Völgységen keresztül. Mágocs – Nagyhajmáson át Mekényesre. Itt Szilvi egy meggyfát fedezett fel melyről pihenés gyanánt legelésztünk. Annafürdőn ért a déli harangszó minket. Forrás, kulcsosház, vadaspark, kilátó és egy pihenőtó tette emlékezetessé ittlétünket. Ebédünk elfogyasztása után Lengyel felé mentünk. Mint később kiderült a vadaspark mellett Zsuzsival elkerültük egymást, de Lengyelen az Apponyi-kastély parkjában egymásra leltünk. Innen már hatra „duzzadt” csapatunk Bikalnak indult. Egyházaskozárnál a csapat fele megállt barackozni, és nem figyelték meg a továbbhaladás irányát az elágazásnál. Természetesen rossz irányba, Tófű felé indultak. Tíz km többlet útba került nekik. Bikaltól megint együtt tekertünk. A tervezett földutas szakaszt a megelőző napok esős időjárása miatt kihagytuk és Mágocs felé kerültünk. A Kisvaszari erdészeti út szépségét Zsuzsi defektje homályosította be. Sőt az egyik segítőkész túratárs a csere gumiból kitépte a szelepet. Azért ragasztással rendbe hoztuk a lukas belsőt és a kényszerpihenő után Komlóig meg sem álltunk. Ott Zsuzsi meghívott minket egy frissítőre. Utunk befejező része Hármasakna – Bétaakna – Koszonyatető – Árpádtetőn vezetett.


Túravezető, lejegyezte: Eperjesi József

Képek:
Tamás Józsi fotói megtekinthetők itt.









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése