A túra útvonala GPS részére letölthető itt.
A letölthető track *.gdb formátumú. Amennyiben más track formátumra van szükséged, itt konvertálhatod.
Térkép letöltés: http://www.turistautak.hu/ http://openmaps.eu/geoview_hu
Sífutás:
1. nap: 15,8 km
2. nap: 18,4 km
3. nap: 18,9 km
A tavalyi szlovéniai feledező túránkon döntöttük el, hogy idén sífutni megyünk a Roglára. Ez a tervünk valóra is vált. Lelkes készülődést követően összeáll egy tízfős csapat: F. Kati, F. Szilvi, G. Gábor, H. Béla, K. Balázs, M. Ákos, M. Csilla, M. Dodi, S. Mária, V. Lajos személyében.
A túra előtt egy héttel aggódni kezdtem, mert nagyon felmelegedett az idő, féltem, hogy elolvad a hó, de reménykedtem, hogy ez 1500 m magasságban nem okoz gondot. Szorgosan néztük a webkamerát.
A megbeszélt időpontban reggel 6.00-kor találkozott a két autó Pécs határában. Több lehetőség közül, mi a Horvátországon át való utazást választottuk. Útközben két helyen traktoros demonstráció miatt eltereltek a főútról, így a tervezettnél kissé lassabban értünk célba. Végül valamivel dél előtt értünk a Roglára. A Pohorje hegységben 700m fölött lett havas a táj. Mikor megékeztünk, -8 C hideg fogadott minket. Gyors kipakolás, sílécválogatás következett.
A csapat 70%-a először látott sílécet. Ők az első métereken túlestek azon a felismerésen, hogy a hó csúszik. Néhány méter után már átvették az irányítást a sílécek felett. Ügyesen tanultak mindnyájan. Volt persze több bukfenc, sikítás stb., de ez természetes. Nagy baj nem lehet, hiszen puhára esünk. Ha meg mindenáron szembe akar jönni egy fa, akkor pedig marad a katapultálás.
Első nap együtt ment az egész csapat, bejárva a pályák hálózatát, melyek jól jelzettek, kiváló minőségűek. Lehetőség van a szabadstílusú –korcsolyázós-, valamint a lefektetett nyom miatt a klasszikus stílus művelésére is.
Napközben is elég hideg volt, de ezt mozgás közben nem éreztük. Csak akkor fáztunk, ha megálltunk. Ez is folyamatos sportolásra késztetett. A pálya széli ebédet viszont hamar befejeztük, pont emiatt.
A sífutó és lesiklópályákon 16.00-kor ér véget az élet, mi is ekkortájt fejeztük be a sízést. Ezután néhányan felmentünk a Rogla kilátóba, ahol gyönyörű látvány fogadott minket. Csak ne lett volna –12C hideg, ami a széllel párosult. Csak hogy érzékeltessem: levettem a kesztyűmet, hogy fényképezzek, valamint megnéztem a GPS-t. Ezalatt úgy lefagyott a kezem, hogy az ujjaimat nem tudtam megmozdítani, csak a másik kezemmel. Igyekeztem életet lehelni bele, ami azért sikerült. Bár a kisujjam vége azóta is zsibbad.
Erre a napra nem terveztünk több programot. Elindultunk a szállásra, ami 45 km autózást jelentett. Elfoglaltuk a tavaly már megismert helyet Makole-ban, megmelegítettük az otthonról hozott vacsoránkat, beszélgettünk, majd időben lefeküdtünk, mindenkit hamar elnyomott az álom.
Éjjel nagyon jól aludtunk. Miután ki-ki elvégezte a reggeli szokásos műsorát, beültünk az autókba, és irány a Rogla. A kocsik így üresen vidámabban vették a meredek szerpentint. 17km alatt 1100m szintkülönbséget kellett a motoroknak lekűzdeniük. Szilvi pedig azon ábrándozott, hogy majd egyszer szívesen feltekerne ide bringával. Nem mindannyian osztottuk a véleményét. Inkább lefelé.
Miután a hegyi parkolóba értünk, a sílécek felcsatolása már majdhogynem rutinszerűen ment a társaságnak. Az első lépések sem okoztak már különösebb gondot a csapatnak. Mivel mindannyian jól megismertük a pályát, többek javaslatára ezen a napon csoportokra oszlottunk. Az előző napon a kezdők már láthatták a technikát. Így ki-ki a saját igényeinek megfelelő pályaszakaszt választhatott magának. Gáborral ketten egy bemelegítő kör után egy kicsit letértünk a pályáról, hogy sítúra gyanánt ellátogassunk a Lovrenci-tavakhoz. Már eleve érdekes volt, hogy egy hegytetőn miként van tó. Senki se gondoljon igazi tóra, hiszen ez inkább egy lápvidék, néhol kisebb vízfelületekkel. Az igazat megvallva, mi ebből semmit sem láttunk, csak a törpefenyők csúcsai látszottak ki a hó alól. A havas táj és a fák viszont fantasztikusak voltak. Az itt lévő kilátóban hamar befaltuk az ebédünket, mert állás közben hideg volt. Sífutás közben viszont semmit sem éreztünk a hidegből, amit kimondottan kellemessé tett a szikrázó napsütés.
Visszatértünk a pályára, és a hegy különböző pontjain összetalálkoztunk a többiekkel. Mindenki végezte a maga gyakorlatait. Volt aki a siklást, fékezést, kanyarodást gyakorolta, volt aki a bukfenceket, Lajos eközben pedig már ki tudja hányadik körét tette meg a kesze-kusza pályarendszeren.
A mai napi sízés fél tíztől háromnegyed háromig tartott. Ezt követően maribori városnézés volt a program. A Rogláról az északi lejtőn ereszkedtünk le az autókkal. Itt aztán még nagyobb tél fogadott minket. Szerencsére frissen fel volt szórva kűzúzalékkal a hegyi szerpentin, így nem volt szükség a hóláncra, de azért óvatosan kellett ereszkedni. Végül a Dráva völgyébe érkeztünk. Itt szóba került, hogyha minden jól megy, nyáron itt fogunk bringával végighaladni.
A Mariborban, a Dráva parton hagytuk az autókat és a belvárosban 2,5km-es sétát tettünk. Csodáltuk a folyót, a várat, a főteret, bementünk egy szép templomba is. Útközben többször is összefutottunk két lovas rendőrrel, akik végül már pózoltak is a fényképező gépeink előtt. Miután úgy éreztük, hogy kellőképpen átfagytunk, beültünk az autókba, majd irány Makole, a szállás.
Vacsora után jót dumcsiztunk, Dodi jóvoltából pedig mindent megtudtunk a mecseki mélyművelésű bányákról. Beszélgetés közben néhány társunk szeme kezdett leragadni, úgyhogy nem húztuk tovább a napot, bebújtunk a vastag dunyhák alá.
Reggel igyekeztünk, hiszen hosszú nap állt még előttünk. Miután bepakoltunk az autókba, elköszöntünk a háziaktól, és irány a Rogla. Mivel az elmúlt napokban a pályán általában –9C volt (a hegy lábánál 0 C körül) a hőmérséklet, a szerpentinen felfelé haladva egyre hűlt a levegő, azzal viccelődtünk, hogy addig megyünk, amíg –9 C nem lesz. Majdnem be is jött, mikor megérkeztünk, -9,5 C-ot mutatott a hőmérő. Viszont sokkal hidegebbnek éreztük. Az előző napi napsütés helyett az eget sűrű hófelhő borította, és erősen fújt a szél. A nyílt részen szinte ítéletidő volt. A fenyőerdőbe igyekeztünk. Ott már kellemes volt. Az idő multával már javult a helyzet, a pályarendszer nyíltabb részeire is ki tudtunk menni.
Ezen a napon szintén több csoportra oszlottunk. Ki a gyakorlást választotta, ki pedig a kilométereket igyekezett begyűjteni, hiszen ez volt számunkra az utolsó lehetőség. Többször összefutottunk a hegyen egymással. Ezen a napon sikerült még néhány olyan pályaszakaszt találnom, ahol eddig még nem jártam. De tudom, hogy van még ezen kívül is felfedezni való. Volt egy kanyar, aminek bevételét még meg kell tanulnom, hiszen kétszer egymás után ugyanott estem el, az első alkalommal pedig nemzetközi nézőközönség előtt igen látványosan. Legalább jót nevettek.
Reggel megbeszéltük, úgy fejezzük be a sízést, hogy 14.00-kor indulhassunk az autókkal hazafelé. Így is volt lehetőség 4,5 óra intenzív mozgásra, ami első alkalommal három nap után izmainknak elég is volt. A csapat javára váljon, hogy a tervezett indulási időt szinte perc pontosan sikerült teljesíteni.
A hazafelé tartó út eleje simán ment, szintén Horvátország érintésével a legrövidebb (de nem a leggyorsabb) úton haladtunk. Biztosra vettük, hogy a pénteki traktoros demonstráció véget ért, és normálisan tudunk haladni. Szép az álmodozás, de a valóság, az más. A 2-es számú főúton négyszer tereltek el minket, mivel a rendőrség lezárta az utat. Nemegyszer nagy kerülőt kellett tennünk. Barcshoz közeledve nem akartunk Verőcére lemenni, hanem Busetinán keresztül a rövidebb utat választottuk. Busetinán útzár fogadott. Vissza kellett volna fordulnunk, de mégis tovább mentünk a zárlat ellenére. Egy kicsit fellélegeztem, hiszen ez az útzár is megvan, és közel már a magyar határ. Mentünk még vagy 2 km-t, majd tömött sorban haladó traktorokat értünk be, horvát zászlót vivő személyautóval az élen. Egy rendőrautó elzárta előttük -így előttünk is- az utat. Nem lehetett tovább menni. A traktorosok kiszálltak, megemelték a rendőrautót, és arrébb tették, hogy elférjenek. Soha nem láttam még ilyent! Nekünk is mondták, hogy mehetünk. Kezdtem is indulni, mikor egy fickó kinyitotta a lépésben haladó autóm ajtaját és elkezdett velem ordibálni. Semmit sem értettem, valószínűleg azt magyarázta, hogy nem mehetek tovább. A másik meg intett, hogy menjünk. Hát mentünk. Ez is megvolt. Most már nyugodtan mondtam az utasaimnak, hogy túl vagyunk mindenen, hiszen már kiérünk a határra vezető főútra. Lajos mellettem nem volt olyan optimista … neki volt igaza. A határ előtti második falu közepén (Kapela Dvor) a teljes útzár fogadott. „Nem igaz!!! Itt vagyuk a határ előtt, és nem jutunk haza!! „ – mondtunk. Egy rendőrnő, aki tudott angolul, megnyugtatott, hogy néhány óra várakozás után tovább mehetünk. Ez nem lelkesített túlzottan. Előbújt egy horvát fickó a sötétből, mondta, hogy menjünk utána és kivezet minket egy kerülő úton. Eleinte nem volt sok bizalmunk a megoldáshoz. Kiderült, hogy ős is hazafelé tart, és kicsit magyarul is tudott. Végül belevágtunk. A falu mögötti mezőgazdasági úton keresztül így meg tudtuk kerülni az útzárat. Végül megköszöntük neki a segítséget. Nem volt más hátra, mint átmenni a határon! Nem volt egyszerű ez a visszaút. (Tavaly ugyanezen az útvonalon haladtunk, semmi gond nem volt).
Hazafelé útközben arról beszéltünk, hogy nekünk pécsieknek a Rogla kiváló célpont sífutás szempontjából. Hiszen egy hosszú hétvégén az oda-vissza utazást is beleszámolva 3 teljes értékű sífutó nappal lehet kalkulálni. Ha távolabbi úti célt tűznénk ki magunknak, akkor 1-1 nap elmenne az oda-illetve visszautazással. A Roglán a sífutó pályák ingyenesek. Emellé, ha párosul egy olcsó, de jó szállás, az pedig a főnyeremény.
A sífutás intenzív mozgás, mind az alsó, mind a felsőtestet megmozgatja. Az elnevezéssel ellentétben futni nem kell –ez a szerencsém, mivel futni azt nem tudok. Éppen ezért a magyar sífutás elnevezés véleményem szerint téves. Az angol elnevezés jobban rámutat a lényegre: cross country skiing – magyarul tájsí szó helyesebb lenne.
A három nap alatt azoknak is megtetszett a sífutás, akik először próbálták ki ezt a sportot. Ezt bizonyítja F. Katinak a túra utolsó pillanataiban feltett kérdése, ami számomra nagyon jól esett: „Mikor lehet jelentkezni a jövő évi sífutásra?”
Egy biztos: Jövőre is megyünk!
Lejegyezte: Keményfi Balázs
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése