2011.02.19-20. PTKK farsang a Keszthelyi-hegységben és környékén

Ezévi farsangi kétnapos gyalogtúránkat a Keszthelyi-hegységben és környékén szerveztük.
Szállásunk Nemesvitán, az Önkormányzat által működtetett turistaszálláson volt. Lásd http://www.erdei-iskolak.hu/ugyfelek/balaton/nemesvita/nemesvita.htm

Program:
Február 19-én szombaton kora reggel indulás Pécsről, utazás Zalaszántóra.
Túra: Zalaszántó - K - Sztupa - K - Tátika-vár (GCTAT) - ezután lehet rövídíteni: K+ - Zalaszántó. A hosszabb táv pedig a vártól - K+ - jelzetlen út - KL - S - Rezi vár (GCREZI) - KL - jelzetlen út - K - Zalaszántó     Rövid táv: 15 km Szint: 300m   Hosszú táv: 28 km Szint: 730m
Szállás elfoglalása Nemesvitán
Közös vacsora, vetítés, vidámság, egyebek

Vasárnap reggel időben ébresztő
Túra: Nemesvita - Z - Szt. Mikós forrás -  Kutyatemető - Z - P - Büdöskúti turistaház - jelzetlen út - Z+ - Pad-kő (GCPADK) - Zhsz - P - szőlőhegy - Nemesvita   Táv: 15,5 km Szint: 500m
A szállás kitakarítása, elhagyása
Hazautazás

Túravezető: Keményfi Balázs

A túra útvonala GPS részére közvetlenül letölthető itt.
Az 1. napi túra útvonala műholdfelvételről megtekinthető itt
A 2. napi túra útvonala műholdfelvételről megtekinthető itt.



Az idei farsangi túránkat egy nem éppen mindennapos szervezés előzte meg!
Balázsnak, a túravezetőnknek főhetett is a feje miatta, ezért nem volt meglepő, amikor azt mondta, hogy erről egyszer könyvet kellene írnia. A túránkat megelőző napokban több tucat e-mailt kapott és szinte óránként változtatnia kellett az ülésrenden az utolsó pillanatokig.
Szombat reggel 6.30-kor egy létszámellenőrzés kedvéért megbeszéltünk egy találkozót a pécsi Lukoil-nál, aztán ki-ki a maga tempójában utazott Zalaszántóra az első napi túránk helyszínére.

Zalaszántóra pontban 9 órára értünk, ahogyan azt előzetesen terveztük. Az időjárással olyan szempontból szerencsénk volt, hogy nem esett, bár párás, hideg idő fogadott minket.
Egy gyors beöltözés és a bakancsok felhúzása után előkerültek a túrabotok is és nekivágtunk a túrának. Már a parkoló mellett egy gyönyürű műemlék templomot láthattunk. A szerencsések még éppen bemehettek, mert az asszonyok éppen takarították.
A túra elején a hívek adományából épített Szt. Donát kápolnát néztük meg a szőlőhegyen, de sajnos csak  kívülről - mivel zárva volt. Ezután egy Európában igazi ritkaságnak számító buddhista szentélyt látogattunk meg, a Béke Sztupát, ami egyébként Európa legnagyobb, Kelet-Európa első sztupája. Aki még nem látott ilyesmit - én ezek közé tartozom - azt a hely hangulata, illetve maga a látvány teljesen lenyűgözte! A helyszínt egyébként Őszentsége  XIV. Dalai Láma is megszentelte amikor hazánkban járt. Itt lehetőségünk nyílt emléktárgyak vásárlására, amivel többen éltünk is. Ugyanakkor többünkben megfogalmazódott az a kérdés, hogy vajon mennyire illik ez egy keresztény társadalom kellős közepébe?
Egy biztos! A buddhizmusra hagyományosan úgy tekintenek, mint a megszabadulás útjára, melyet a valóság legvégső természetének megismerésén keresztül lehet elérni. Én ettől persze azért még nem fogok áttérni - maradok keresztény!
Miután körbenéztünk és bejegyeztük magunkat a Vendégkönyvbe, tovább indultunk a Tátika vár romja felé. Útközben elhaladtunk egy egykori kőbánya mellett, ahol páran próbára tették hegymászó képességeiket. A kőbánya után egy szép fennsíkon - a Kovácsi-mezőn – erdőszélen gyalogoltunk, majd miután elfogyott előttünk az út, kisebb tanakodás után betértünk az erdőbe a kijelölt turistaútra. Nem sokkal később a fák mögött észrevettünk egy szép kilátót - legalábbis azt hittük, hogy az! Mikor aztán átverekedtük magunkat a sűrű aljnövényzeten és bokrokon, kiderült, hogy csak egy vadles. De nem is akármilyen! Luxus vadles volt, felhúzható alulétrával és üveges fülkével! Ki tudja, talán még fűtés is volt benne!? Szerencsére a vadak etetéséről is gondoskodnak a helyi erdészek/vadőrök, ez az építmény aljában elhelyezett masszív faládából volt megállapítható, mivel félig fel volt töltve kukoricával.
Tátika vára innen már nem volt messze, ám a hegy lábához érve K. Márti és a gyerekek úgy határoztak, hogy rövidítenek vissza Zalaszántó felé. Olyan szempontból ez persze nem volt baj, hogy így időben át tudtak autózni Nemesvitára a szállásunk helyszínére és nekiállhatott a finom babgulyás főzésének.
Végül elköszöntünk egymástól, mi pedig elkezdtük megmászni a várhegyet.
A várat védett ősbükkös veszi körül, ezért gyönyörű környezetben baktattunk a romok felé. Közben néhány elszórt kőzetmaradványból azt is jól megfigyelhettük, hogy a hegy anno bizony működő vulkán volt! A csúcsra felérve a várfal tövében a következő tábla fogadott minket: "Ásatási terület, idegeneknek belépni tilos!" Remélhetőleg az ásatási munkák befejeztével a várrom állapota javulni fog és sokan láthatják még e csodás helyet!
Sajnos a párás idő miatt mi nem gyönyörködhettünk a kilátásban, ezért a legtöbben inkább előszedték hátizsákjukból a szendvicseket és ebédeltek.
Miközben ebédeltünk, Balázs felolvasta a vár történetét, majd kettéosztottuk a csapatot hosszú,- és rövid túrát teljesítőkre. Én a hosszút választottam, ezért nem időzhettünk sokat, elköszöntünk a rövid túrázóktól és a "K"-et követve folytattuk utunkat a Rezi-vár felé. Lefelé az út csodálatos volt, viszont a sok kidőlt fa miatt nehezen járható, ami nem éppen országos kéktúrához méltó útvonal! Ez szomorú, az erdőgazdák pedig igazán megtisztíthatnák ezt a területet!
A hegyről leérve elhagytuk a kéktúra útvonalát és a "K+"-en, majd egy  jelöletlen utat követve - ami egy helyen igencsak ingoványos volt - átvágtunk a Rezi várhegy lábához. Ezen a szakaszon jókat viccelődtünk és folyamatosan azt figyeltük, hogy vajon melyik várhoz vagyunk épp közelebb? Hátunk mögött a Tátika, szemben pedig a Rezi.
A Rezi lábához érve az ember úgy gondolná, hogy akkor gyerünk, másszuk meg a hegyet, de nem! Az út ugyanis először pont az ellentétes irányba vitt bennünket és a "kék L" jelzést kellett figyelni! Majd nem sokkal később egy derékszögű kanyarral rátértünk a "S"-ra, ahol aztán rögtön elcsendesedett a társaság! Kemény, meredek szakasz várt ránk, de a Meleg-hegy hirtelen letörõ és elkeskenyülõ, 418 m magas dolomitgerincének - Zalaszántói-medencére nézõ - fokán ott magasodott az egykori vár romja!
Amikor felértünk, először a  vár melletti, szépen kialakított, viszonylag nagy pihenő park fogadott bennünket, mint megfáradt turistákat. Aztán ahogy kifújtuk a levegőt és körbenéztünk, a fák mögött megpillantottuk a várat is! Tiszta időben elképesztő kilátás nyílik a környékre és a távolabbi helyekre is, nekünk azonban sajnos csak a környék szemlevételére volt lehetőségünk.
Kis pihenő, fényképezgetés, nassolás után G. Gábor felolvasta a Rezi-vár történetét, majd Balázs és GPS-e segítségével megkerestük az itt elrejtett geoládát!
Lefelé egy - elviekben kevésbé - meredek  úton, a szomszédos Púpos-hegy és a Meleg-hegy közti csodálatos völgyben ereszkedtünk le, bár azért itt is voltak a térdünket nem kímélő meredek szakaszok.
Sajnálatos módon azonban a Zalaszántóra vezető műúttól nem messze  - az erdőbe vezető erdészeti bekötő út mentén - van két jókora szemétdomb, a tövénél pedig ott a "Természetvédelmi Terület"-et jelző tábla! Ez azért felháborító, a hatóságoknak tenni kellene ez ellen valamit! A műútra kiérve már közel volt Zalaszántó, ami egyben első napi hosszú túránk végét is jelentette!
A falu határából azonban még egy utolsó pillantást vethettünk a Púpos-hegy É-i letörésének  csodálatos sziklafalaira, illetve a felhők közül néha-néha előbukkanó, de már lemenőfélben lévő Naptól megvilágított Rezi-várra.
A autókhoz érve - Mártiék kivételével - ismét összekovácsolódott a "rövid"- illetve "hosszú" túrát teljesítők társasága és együtt átmentünk Nemesvitára, ahol az  Önkormányzat által működtetett turistaszállón töltöttük az éjszakát.
Mikor megérkeztünk a szállásra, döbbenetes módon fűtés nélküli, nagyon hideg (5,5 °C!) termek fogadtak bennünket, mert a kazán elromlott! Azonban Mártinak köszönhetően nagyon finom meleg babgulyás volt vacsorára, L. Móni pedig forralt borral kedveskedett! Így valamelyest könnyebben viseltük a hideget, a vacsi végére pedig a leheletünktől a hőmérő higanyszála is felkúszott vagy 9 Celsius fokra! Ez persze alváshoz igen csak kevés lett volna, de szerencsére néhány órával később sikerült megjavítani. Hurrá, így az átnedvesedett ruháink is megszáradhatnak reggelig!
Lefekvés előtt F. Kati javaslatára - aki sajnos túránk idején betegség miatt nem lehetett velünk - volt még egy jó kis fényképes játékunk, ami sok vidám percet szerzett mindenkinek. Sőt, utána vetítettünk is! A díjnyertes képet egyébként megnézhetitek a fényképeim között.

Másnap, reggeli után ismét bakancsot húztunk és nekivágtunk egy rövidebb, ám látnivalókban ugyancsak gazdag levezető gyalogtúrának.
Először a község XVIII. században épült, késő barokk stílusú templomát néztük meg, melyet Szt. István királyunkról neveztek el. A templom különlegessége, hogy ajtaja felett a címerben medvefej látható.
Ezután az É-i szőlőhegyen keresztül a "Z" jelzésű turistaúton elindultunk a Keszthelyi-hegység újbóli meghódítására. A szőlőhegyig nem is volt vészes a szintemelkedésünk, ám miután beértünk az erdőbe, rövidesen erőteljesen elkezdett emelkedni az út. Ez majdnem olyan volt, mint az előző napi Rezi-vár - csak most a túránk elején volt, így talán könnyebben kapaszkodtunk fel a gerincre. Itt természetesen bevártuk egymást, majd miután mindenki kifújta magát, egy szép, laza "hullámvasutazást" követően értük el a Szt. Miklós forrást.
Itt, a forrás köré gyülekezve előkerültek hátizsákjainkból a kulacsok, na meg a szokásos szendvicsek, csokik. Az energiabevitelt követően egy rövid ideig ismét felfelé haladtunk, majd a Görbe-tetői adótorony tőszomszédságában rátaláltunk a "Kutyatemetőre".
Ebben a temetőben szolgálatuk teljesítése közben elhunyt rendőrkutyák nyugszanak, a temetőt pedig Vonyarcvashegy Önkormányzata és Polgárőrsége újította fel 2010-ben. Mindenesetre aki nem látott még ilyet, annak bizonyára furcsa érzés lehetett a fejfákat olvasni.
Továbbhaladva a "Z"-ön, elértünk a Büdös-kúti erdőbe, alatta pedig egy mezőszélen megcsodálhattuk a Büdös-kúti turistaházat.
Itt szeretném megjegyezni - hogy túravezetőnket, Balázst idézzem: -  "Mindenhol van egy Büdös-kút és mindenütt szép a mellette lévő turistaház." Ebben azért azt hiszem, van némi igazság!
A Büdös-kúti forrás a háztól mintegy 108 méterre található, amit díszes, szép új tábla is jelez. A forrás mellett egy tuskón találtunk egy "sónyalót", amin bakancsszámlálást tartottunk. Ha valaki nem tudná, hogy mi az a "sónyaló", az megnézheti Balázs képei között!
A Büdös-kút után a Pad-kő felé vitt az utunk. Eleinte olyan úton barangoltunk, ahol nem volt jelzés, majd nemsokára egy kereszteződéshez érve elértük a jelzett turistautat. Itt a Büdös-kútihoz hasonlóan elsőrangú tábla mutatja, hogy mi, merre található. Következő úticélunk a Pad-kő - illetve az ott felállított Pad-kövi kilátó – mely a tengerszinttől számítva 405 méteres magasságban egy ún. vastagpados dolomitból felépülő magaslaton áll. Sebaj, akkor ismét mászunk egyet!
Felérve a kilátóhoz újból előkerültek zsákjainkból a szendvicsek és azzal viccelődtünk, hogy ez már lassan felér egy gasztro túrával is. A kilátóval szembeni kis tisztáson a Zala megyei turisták három kopjafát állítottak fel a megye kiváló túrázóinak emlékére. Geoláda itt is van - hogy hol, az titok - és természetesen ezt is megkerestük!
A Pad-kőtől lefelé haladva - meglepetésünkre - az út mentén hatalmas tuják sorakoztak. Kicsit olyan érzésünk támadt miközben a tuják között sétáltunk, mintha visszamentünk volna az időben egészen a Festeticsek koráig és lóháton ügettünk volna át egyik birtokunktól a másikig. Mindenesetre lenyűgöző látvány volt!
Nem sokkal később, egy tisztásra érve, korrekt információs táblákat olvashattunk, ami bemutatta a Keszthelyi-hegység hegyeit, illetve túraútvonalait. A tábla mellett esőbeálló és tűzrakó hely is volt, így ismételten jó alkalom nyílt egy kis falatozásra - csak, hogy "gasztro túránk" méltó legyen a nevéhez.
Innen tulajdonképpen már nem volt más hátra, mint visszamenni Nemesvitára. A "piroson" haladva eleinte enyhén felfelé mentünk, majd miután felértünk egy fennsíkra, hosszú, egyenes út vezetett egészen a Keszthelyi-hegység keleti pereméig. A szép, erdei úton kisebb csoportokba verődve, ki-ki a maga tempójában haladt, ám, hogy a sietősebbek se unatkozzanak az elején, arról F. Szilvi és S. Szabina hangos kacagásukkal gondoskodtak. Lányos fantáziálásuktól olyan nevetőgörcsöt kaptak, hogy szinte lépni is alig tudtak!
A peremhez érve bevártuk egymást, és - mivel a "zöld" itt belecsatlakozott a "pirosba" - nemzeti színű turistaúton ereszkedtünk le a Nemesvita és Balatonederics közötti szőlőhegyre.
Nemesvitára érve szépen felújított, régi nádfedeles házakat láthattunk, melyek között akadtak igazi ritkaságok is.
Szállásunkra érve Márti a megmaradt babgulyással fogadott bennünket, Ő ugyanis aznap bent maradt a gyerekekkel a faluban. Ebéd után összepakoltunk, kitakarítottunk, majd egy csoportkép készítése és a szállásdíj rendezése után mindenki a saját kocsijával elindult hazafelé.

Köszönetet szeretnék mondani ezért a csodálatos, farsangi túráért túravezetőnknek Balázsnak, feleségének Mártinak, aki nagyszerű háziasszonya volt az együtt eltöltött hétvégének, illetve minden túratársnak akik a jó hangulatról gondoskodtak.


Lejegyezte: Csiszár Gábor


Képek:
Csiszár Gábor fotói
Herke Barnabás fotói
Keményfi Balázs fotói
Rostás László fotói

.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése