2012.09.29. Kényelmes kerekezés fagyizással


Útvonal: Pécs, Plaza főbejárat - pellérdi bringaút - Pellérd - Görcsöny - Baksa - Bogádmindszent - Hegyszentmárton - Siklósbodony - Vaskapu  puszta - Ócsárd - Görcsöny - Pécs (fagyizás)
Táv 52 km, szint kb. 200m.
Túravezető: Bodor János

A pénteki esős nap után szombatra igazi őszi, túrázós idő lett. Először kicsit derengős, de aztán szép napsütéses idő volt, kellemes hőmérséklettel. A plázánál 12 fős csapat gyűlt össze, ebből hárman "első túrázók" voltak. Rájuk figyeltünk, ha lemaradás volt, bevártuk egymást. A pellérdi bringaúton keresztül indultunk Görcsöny felé. A táv harmadánál csatlakozott hozzánk két lelkes sellyei túratárs is. Az útvonal nagy részén nem volt igazán forgalom, jót lehetett beszélgetni. Meséltük egymásnak a nyár élményeit, hiszen rég volt már közös túra ekkora csapattal. Siklósbodonynál, a templomnál álltunk meg hosszabb pihenőre, enni, inni, szusszanni. Innen már megállás nélkül tekertünk Görcsönyig a fagyizóhoz. Sajnos az idény végével a fagyi árusítás megszűnt, ezért átterveztük a hazautat. Keszü felé elindultunk a kertvárosi Kovács cukrászdába. A csapat egy része útközben elköszönt, azért így is maradtunk páran, hogy megkóstoljuk a sütiket, fagylaltokat. Nem lehetett panasz az édességek minőségére és a választékra sem. Nekem személy szerint ez a cukrászda kicsit kiesik a megszokott városi útvonalaktól, de ezentúl többet fogok erre tekerni....
A túra jó hangulatban telt, kellemesen elfáradtunk. Remélem idén még lesz jó idő és legalább még egy közös bringatúra.

Lejegyezte: Dr. Tárnai Márta

Képek:
Kónya Tamás fotói
.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése