2013.08.24. A vízitúrázók meglátogatása

Tervezett útvonal: Vajszló - Drávasztára, térképen

A túra indulópontjára a megbeszélt időben várakozásomat felülmúlva a szakadó eső ellenére heten eljöttünk, pedig az egyik biztosra ígért túratársam Dodi Görcsöny előtt a rossz idő miatt visszafordult. Mártiék sem tartottak velünk, ők is a hazautat választották. Fél órás kényszerpihenő után szemerkélő esőben öten indultunk útnak a Dráva partjára. Az út további részében megjavult az idő, még az újoncok avatására is odaértünk.
Sátorverés után átbringáztunk Révfaluba (a lustábbak autóval jöttek), és megnéztük Balázs új házát. Az esti hűvös miatt hamar lefeküdtünk és sokáig aludtunk. A kilenc órás indulást a nagy köd miatt elhalasztottuk, vártuk, hogy Balázsék vízre szálljanak. Mivel a köd nem oszlott, fél tíz felé útnak indultunk. A hazaúton a változatosság kedvéért a Zaláta-Piskó-Vajszló útvonalat választottuk.
Vajszlón Rostás Laciéktól elköszöntünk, és Gilvánfa irányába indultunk tovább. Útközben begurultunk Besencére is, mert ott még egyikünk sem járt. Utunk további része különösebb eseménnyel nem szolgált, leszámítva, hogy a szemerkélő eső miatt négyszer kellett elővennünk az esőkabátot, de két eső között mindig volt akkora szünet, hogy megszáradjunk. Végül a pellérdi elágazótól, ahol Lacitól is elköszöntünk, az utolsó egy kilométeren mégiscsak rendesen eláztunk. Túránk összesen 127 kilométeres volt.

Túravezető, lejegyezte: Bodrogi Frigyes

Képek:
Bodrogi Frigyes fotói


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése