2017.07.01-02. Révfalui bringás hétvége

2017.06.30. péntek 0. nap
K-H Józsi és K. Tomi már pénteken lejött, hogy horgász szenvedélyünknek éljünk. Szenvedély az volt, fogás az kevésbé. Tomi győzött a sok snecivel, Józsi és én (Balázs) egy-egy keszeggel "büszkélkedhettünk".  Persze, a horgásznak mindig megvan mindenre a magyarázata: Ezúttal a folyó áradt, zavaros volt, a halak inkább a zavarosban kevertek a kukac helyett....

2017.07.01. szombat
Kerékpártúra indult Pécsről.
Útvonal: Pécs, Expo Center - pellérdi bringaút - Görcsöny - Baksa - Bogádmindszent - Páprád - Vajszló - Lúzsok - Kemse - Zaláta - Drávasztára - bringaúton Révfalu  Táv: 56 km  Túravezető: Sár Anikó

F. Csaba és Alíz reggel autóval érkeztek Révfaluba, így akik már ott voltunk, a többiekkel szemben indultunk bringával. Lúzsokon találkoztunk össze, ahonnan együtt tekert Révfaluig a népes csapat. Kitérőt tettünk a drávasztárai kikötőbe, majd megtettük a gáton az utolsó kilométereket Révfaluig. Közben S. Szilvi is megérkezett vonattal kombinálva, mert reggel a bringás indulás időpontjában váratlanul fel kellett csapnia vízvezetékszerelőnek.
A nap folyamán folyamatosan változott a létszám, de elmondható, hogy folyamatosan 30 fő jelen volt. Ez rekord létszám! Úgyhogy a kis bogrács már nem volt elég, a nagy üstben készült a János / Papa-féle gulyás. Miután elfogyott, begyújtottuk a kemencét. Szorgos kezek törték a száraz ágakat, hozban a konyhában készült a lepény és sütitészta. Mikor felfűtöttük a kemencét kellő hőmérsékletre, bekerültek a tepsik. 
Közben E. Józsi is megérkezett. Megcsodáltuk az új kétlábú csodabringáját, amivel a következő évek felfedező csavargásait kívánja megtenni.

Délutáni-esti útvonal: Révfalu - Drávakeresztúr - Markóc - Drávafok - Bogdása - Sellye (18 km)
Sellye - Drávaiványi - Drávasztára - Révfalu (13 km)

Miután Józsi is megpihent, megette azt amit hagytunk neki (maradt bőven), elhívott minket, hogy megkeressük Révfalu mellett Magyarország legvastagabb egytörzsű fáját. Ilditől és Lacától el kellett köszönnünk, mert még e napon haza kellett érniük. Gondoltuk, meglesz a kilométerük erre a napra..... De hát profik ők! Visszatérve a fára:  Ez emlékezetes marad! Kb. 800 m-t bolyongtunk guggoló pozícióban a gátat elhagyva a fáig a csalitosban. A fa végül meglett, ennek nagyon örült mindenki. Tényleg hatalmas a fa! Köszönjük Józsinak. A fa után egyenes úton nagyon hamar kiértünk a gátra. (Most már tudjuk, hogy legközelebb hol megyünk be.)
Innen indultunk tovább Sellyére az esti fürdésre. Nem a szokott irányban, hanem Drávakeresztúr-Markóc felé tekertünk, ami forgalmatlan, nagyon kellemes úton vezetett a sellyei fürdőig. Itt nagyon jól éreztük magunkat, áztatva - úszva a különféle hőmérsékletű vizekben. Fürdés után két Józsi barátunk elköszönt, mert lejárt a szabadideje, és haza kellett menniük. E. Józsi mindezt két keréken tette meg éjszaka, lámpával Pécsig. Gratulálunk!
22 órakor, a fürdő zárásakor pedig a szokásos és nagyon hangulatos éjszakai lámpás tekerés következett vissza Révfaluig. Révfaluban kb 0:30-ig beszélgettünk az udvaron felállított asztal mellett. Ezt kivételesen azért tehettük meg, mert szúnyogok nem voltak. Fél egykor mindenki nyugovóra tért. Ki házban szobában, ki padláson, ki pedig saját sátrában.

2017.07.02. vasárnap
Legkorábban a sátrasok keltek a nap felkeltével együtt, hiszen a sátorban az éjszakai hideg után hamar fényesség és meleg lett. A házban lévők tovább húzták.
Kellemes reggeli, beszélgetés, pakolás, szervezkedés következett, hogy ki kivel, mikor, merre teker hazafelé. Apránként elszállingózott a nép, további bringás élményeket szerezve hazafelé.

Köszönjük, hogy idén is jöttetek, és nagy örömünkre szolgál, hogy nem volt elég a kis bogrács....
Szívesen látunk Benneteket máskor is!

Lejegyezte: Keményfi Balázs


Képek:
Bodrogi Frigyes fotói
Keményfi Balázs fotói
Kónya Tamás fotói
Simon Szilvia fotói
Vadász Ferenc fotói

Valaki Révfaluban hagyott egy klubos kulacsot. Hazahoztuk, a gazdája jelentkezzen érte!
.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése